Mindennapi életünk!

Szeretünk, bárkit: barátainkat, hozzátartozóinkat, családtagjainkat, de mégis egyszer megbántjuk őket. Lehet, hogy szándékosan vagy csak egy véletlen szófordulat, vagy egy nem megfontolt tett az, amivel megbántjuk őket, de megbántjuk és már nem lehet visszafordítani. Mi megbántottuk barátainkat, de minket meg, (mármint aki érző ember) a bensőkben bánt emiatt egy dolog, a lelkiismeretünk. Bár ilyenkor legszívesebben bocsánatot kérnénk, mégse merünk a szemébe nézni és kimondani, ez pedig a büszkeségünk miatt van. Néha gyűlöletből bántjuk meg barátainkat s ők a büszkeség miatt nem mutatják, hogy fáj nekik vagy tudnának róla és gyűlöletből meg mi nem figyelünk oda, hogy nekik mennyire fáj. És ekkor minél jobban azon vagyunk, hogy a lehető legfigyelemfelkeltőbb módon tudassuk velük utálatunk vagy fájdalmunk, amit okozott, ilyenkor az ember bármire képes, hogy elérje célját nyilvános helyekre üzeneteket írunk, körlevelet küldünk szét, remélve hogy egyszer észreveszi és mielőbb kimutatja, hogy megbánta bűneit vagy észrevesszük, hogy a minél nagyobb megbántási szándékunk sikeres volt. De itt most két dolgot próbáltam meg vázolni, amikor mi vagyunk megbántva és amikor mi bántuk meg valakit. Talán elgondolkodhatna mindenki rajta, hogy vajon mi is a megbántás lényege. Ez egyszerű, de mégis bonyolult. Az egyszerű válasz az, hogy mert minket is megbántottak és bosszút akarunk állni. A bonyolultat pedig nem  lehet ilyen könnyen magyarázni, ezt még a legnagyobb filozófusok se tudják egy mondatban leírni. Minden barátságban, szerelemben, családi állapotban vannak hullámvölgyek és ezek leküzdése után mindig jobb a kapcsolat az emberek között, mint előtte volt. Néha nem is árt egy kis veszekedés, de nem is ajánlott nagyon messzire elmenni benne, ha nem szükséges. De szükséges a kis veszekedés, mi nem tudtuk észrevenni, hogy kapcsolatunk épp elindult a hullámvölgy lejtőjén. Ez a lejtő lehet folyamatos, ami a lassú elhidegülést jellemzi, de lehet is hirtelen, meredek, mikor csak egy rossz szó vagy egy tett örökre nyomot hagy egy barátságban. De egyvalami az egy, a kiút a hullámvölgyből, ez mindig egyenletes nem túl meredek, de nem is tudunk egy lifttel hirtelen kimagaslani belőle. Ám, ha mi magunk együtt megtesszük ezt az utat, magasabbra kerülhetünk a célban, mint a lefelé út előtt álltunk. Ez az írás talán szól valakinek, talán ő épp most olvassa és talán már rájött, hogy a sok könyv amit olvastam hatott is rám, nemcsak egy újabb könyvet tudhatok magam mögött. Mert, ha egy könyv nem hat az ember lelkére, annak az embernek nem éri meg olvasni. Mélyen megbánunk mindent, amit teszünk, de büszkeségünk sokszor erősebb a lelkünknél és nem kérünk elég hamar bocsánatot egymástól. Talán most megérte elkésni ukránról emiatt, talán nem. Ezt én nem tudhatom… Csak ti…